Anglisztika Intézet

A Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karán 1993 óta folyik angol szakos képzés. Az anglisztika szakos hallgatók oktatását az Anglisztika Intézeten belül az Angol Nyelvészeti Tanszék és az Angol Nyelvű Irodalmak és Kultúrák Tanszéke végzi. Az angol szakon a régi osztatlan képzésben, a BA- és az angoltanár mesterképzésben jelenleg több mint 300 hallgató tanul. Az Intézetben, amely Budapest szívében, a Kálvin tér mellett található, jelenleg  20 főállású oktató és 8 óraadó oktat. Az Anglisztika Intézet tanári karában a tapasztalt vezető oktatók mellett nagy szerepet kapnak az utóbbi néhány évben doktorált fiatalabb kollégák is. Oktatóink kiemelt kutatási irányai közé tartozik az angolszász protestáns hagyományok és a különböző angol nyelvű kultúrák (amerikai, walesi, ír, kanadai) vizsgálata. Ezek a területek képzéseinkben is határozottan megjelennek, ugyanakkor a szak nagy hangsúlyt fektet a BA-képzés által támasztott gyakorlati elvárásokra, ezért egy igen sikeres fordítói-szaknyelvi specializációs programot is működtet. Mivel az ország egyik legkisebb angol szakja vagyunk, ezzel hallgatóink több előnyt élvezhetnek: kedvező a lehetőség a személyes kapcsolatok kialakítására oktató-hallgató között; másrészt szakunk az alkotó műhelymunkának is teret ad. Ugyanakkor szakunk széles nemzetközi kapcsolattal rendelkezik, ezért jó esélyük van a hallgatóknak, hogy intézményi kereteken belül kijussanak külföldre. A jelenlegi lehetőségek között szerepel többek közt az egyesült államokbeli Calvin College, a Leuveni Egyetem Belgiumban, a Glasgowi Egyetem Skóciában, a madridi Complutense Egyetem, valamint a norvégiai Nesnai Egyetem is.

Intézetünk képzéseit (Anglisztika BA, Angoltanár MA, Anglisztika diszciplináris MA) azoknak ajánljuk, akik nem csupán különféle gyakorlati problémák megoldásához akarják használni az angolt, hanem mélyebben érdekelődnek e globális jelentőségű, földrészeket összekötő nyelv szerkezete, változatai, irodalma és történelme iránt. Képzésünk őket segíti abban, hogy a diploma megszerzése után például az oktatás, a kutatás, a könyvkiadás, a gazdaság, a diplomácia vagy a média területén helyezkedhessenek el. 

Intézetvezető: Prof. Dr. Fabiny Tibor
Email: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Telefon: +36 (1) 483 2878


Tanszéki ügyintéző: Kiss Réka
Email: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Telefon: +36 (1) 483 2885


Ügyintéző: Marjai Éva (Hermeneutikai Kutatóközpont Intézet)
Email: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. ; Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Telefon: +36 (1) 483 2885


Tanszéki Könyvtár
Helye: 300. szoba
Telefon/fax: +36 (1) 483 28 85
Nyitva tartás: munkanapokon 9:00-14:00
Könyvtáros: Mézesné Bessenyei Magdolna

Angol Nyelvű Irodalmak és Kultúrák Tanszék oktatói

Prof. Dr. Fabiny Tibor

egyetemi tanár,
tanszékvezető,
intézetvezető

Dr. Beretzky Ágnes

egyetemi docens

Dr. Fodor Júlia Réka

egyetemi adjunktus

Dr. Juhász Tamás

egyetemi adjunktus

Dr. Kállay Gézáné

egyetemi docens

Dr. Kiricsi Ágnes

egyetemi adjunktus

Miklósné Dr. Tóth Sára

egyetemi adjunktus

Dr. Péti Miklós

egyetemi adjunktus

Dr. Stróbl Erzsébet

egyetemi tanársegéd

Szabó Andrásné Dr. Petrőczi Éva

egyetemi docens

Angol Nyelvészeti Tanszék oktatói

Dr. Pődör Dóra

egyetemi docens
tanszékvezető

Dr. Sárosdyné Dr. Szabó Judit 

egyetemi docens,
az angoltanári mesterképzés vezetője

Dr. Bánhegyi Mátyás

egyetemi adjunktus

Bernhardt Dóra

egyetemi tanársegéd

Dr. Csides Csaba

egyetemi docens

Dr. Fischer Andrea

egyetemi adjunktus

Nagy Andrea

egyetemi tanársegéd

Dr. Nagy Judit

egyetemi adjunktus

Prof. Dr. Stekauer, Pavel

egyetemi tanár


 

Oktatók elérhetősége

Elérhetőségek
Levélcím:
Károli Gáspár Református Egyetem
Bölcsészettudományi Kar
Anglisztika Intézet
1088 Budapest, Reviczky u. 4.
Tel. és fax: +36 (1) 483 28 85

Címszűrő 

Tételek # 
# Cikk címe

Copyright © 2010

Károli Gáspár Református Egyetem

Minden jog fenntartva.

ELÉRHETŐSÉGEINK:

1088 Budapest, Reviczky u. 4.

1461 Budapest, Pf.: 75.

Telefon: +36(1) 483 28 50

Fax: +36(1) 483 29 05

Intézményünk országos- és nemzetközi

hálózati kapcsolatát a NIF program biztosítja.