Magyar Nyelvtudományi Tanszék

A tanszék önálló weboldala

A KRE BTK Magyar Nyelvtudományi Tanszéke több éve vesz részt az osztatlan egyetemi magyar szakos képzésben, majd az alapszintű (BA) magyar szakos képzésben, és a mesterképzésben. Az MA szintű magyartanárképzés 2009 óta, a magyar mint idegen nyelv (MID) második tanár szakos képzés 2010 óta folyik az egyetemen. A magyar szakos képzés nyelvészeti arculatának kidolgozásában több hazai felsőoktatási intézmény kiváló tanárai vettek részt. Az eltelt időszakban kialakult stabil oktatógárdának köszönhetően tanszékünkön a nyelvtudomány számos területe képviselteti magát.

Igen népszerű hallgatóink körében a magyar mint idegen nyelv / hungarológia képzés, amelyet korábban specializáció keretében oktattunk, a többciklusú képzésben pedig második tanári szakként indítunk. Eddig több mint száz hallgatónak adtunk ki olyan betétlapot, amelynek birtokában sikeresen pályáztak nyelviskolai megbízatásra, továbbá néhányan külföldön, magyar mint idegennyelv-tanárként hasznosították a Károli Gáspár Református Egyetemen megszerzett tudásukat. Volt hallgatóink pályáját követjük, és a hivatalos kapcsolatok megszűnése után is igyekszünk segíteni őket.
 
Az alapszakon magyar és idegen nyelv szakos hallgatóink felvehetik a nyelvmentor szakirányt. A képzés célja olyan szakemberek kibocsátása, akik az alkalmazott nyelvészet területén megalapozott nyelvészeti, módszertani és fordítói ismeretekkel rendelkeznek, képesek szakmájuk inter- és multidiszciplináris művelésére, kreatív alkalmazására az iskolai, kulturális és politikai életben.
 

A tanszéken működik a magyar terminológiai kutatások meghatározó egységének számító Terminológiai Kutatócsoport, amely hazai és nemzetközi kapcsolatrendszerét a szakképzés szolgálatába állítja. Számos szakterületen van igény kiemelten terminológiával kapcsolatos feladatok megoldására, terminológus képzettségű szakemberekre. A terminológus szakképzettséggel szerzett kompetenciák széles körben felhasználhatóak az irányítás, a szolgáltatás és a gazdaság különböző szektoraiban, a termelés és a szolgáltatás területén egyaránt, mivel a fogalmak és terminusok rendezésének igénye a tudományoktól az ipari, kereskedelmi, hivatali, közigazgatási stb. gyakorlaton keresztül az oktatásig minden területen és szinten megtalálható. 2011 szeptemberében először indul Magyarországon a terminológia mesterszak.
Terminológiai Kutatócsoport honlapja: http://alknyelvport.nytud.hu/muhelyek/termik

Tehetséges hallgatóink számára tudományos diákkör keretében önképzési, kutatási lehetőséget biztosítunk. A legfelkészültebb és legaktívabb hallgatókat bevonjuk a tanszéki kutatómunkába. Ösztönözzük a hallgatók saját kutatócsoportjainak létrehozását, szakkollégium létesítését. A legkiválóbb hallgatók számára – az EU és az országos programok, valamint az intézmény meglévő, illetve fejlesztés alatt lévő nemzetközi kapcsolatainak felhasználásával – igyekszünk biztosítani a külföldi részképzésekben való részvétel lehetőségét, elősegítjük tanulmányi ösztöndíjak megszerzését, támogatjuk és ösztönözzük a konferenciákon való megjelenést. A kül- és belföldön kiadott szakmai folyóiratokban publikálási lehetőséget biztosítunk a legjobb tanulmányok, diplomamunkák számára. Hallgatóink az Erasmus program támogatásával Bécsbe, Firenzébe, Groningenbe, Helsinkibe, Poznańba, Udinébe, Zágrábba juthatnak ki ösztöndíjas keretben.


 Bővebb információkat a tanszék önálló weboldalán talál.



Tanszékvezető: Dr. Fóris Ágota
Email: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Telefon: +36 (1) 483 2858


Tanszéki adminisztrátor: Máté Judit
Email: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Telefon: +36 (1) 483 2868 


 

Magyar Nyelvtudományi Tanszék oktatói 

Dr. Fóris Ágota

tanszékvezető egyetemi docens

Dr. Bölcskei Andrea

egyetemi adjunktus

Dr. Csontos Nóra

egyetemi adjunktus

Dr. Dér Csilla Ilona

egyetemi docens

Dr. H. Varga Márta

egyetemi docens

Dr. Hegedűs Rita

egyetemi docens

Dr. Heltainé Nagy Erzsébet

egyetemi docens

Dr. Honti László

egyetemi tanár

Dr. N. Császi Ildikó

egyetemi docens

Dr. Nádor Orsolya

egyetemi docens

Sólyom Réka

egyetemi tanársegéd

Dr. Vörös Éva

egyetemi docens

Címszűrő 

Tételek # 
# Cikk címe

Copyright © 2010

Károli Gáspár Református Egyetem

Minden jog fenntartva.

ELÉRHETŐSÉGEINK:

1088 Budapest, Reviczky u. 4.

1461 Budapest, Pf.: 75.

Telefon: +36(1) 483 28 50

Fax: +36(1) 483 29 05

Intézményünk országos- és nemzetközi

hálózati kapcsolatát a NIF program biztosítja.